![]() |
|||||
|
|||||
Bócz Mara
maszkmester Budapest, 1941. szeptember 21. - 2023. április 12.
Munkahelyei:
A Magyar Televízió egyik legtapasztaltabb,
legnevesebb maszkmestere. Számtalan produkció fűződik a nevéhez.
Elsősorban dramatikus- és színházi műsorokban dolgozott, de
nevéhez fűződik a Pijál a föld produkciójának Hofi maszkja is,
melyért 1985-ben a Veszprémi fesztivál különdíját kapta.
1981-1988 között az Állami Balettintézet sminkoktatója. Már
pályája kezdetén munkakapcsolatba került a későbbi neves
televíziósokkal, nem egynek készítette el főiskolás
vizsgafilmjét. Életre szóló munkakapcsolatok születtek ekkor.
Pályakezdéséről és ars poeticájáról az Arcképcsarnoknak így
vallott. „Édesapám orvos volt, de biológia tanárnőm nem járult
hozzá az orvos-dinasztiák képződéséhez, ezért nem írta alá
egyetemi jelentkezésemet. Kozmetikus tanuló lettem Egerben. Az
elméleti képzés Budapesten volt, és én két évig hetente egyszer
Budapestre jártam. Ez alatt nagyon sok színházi előadást láttam.
Felvettem a kapcsolatot távoli rokonommal a neves díszlet- és
jelmeztervezővel Köpeczi Bócz Istvánnal. Ő segített bekerülni az
induló Magyar Televízióba. Még ismertem a filmgyár nagy öregjeit
Ivanicza György és Pásztory Tibor maszkmestereket. Mesteremnek
mégis Bajkai Istvánt, a Madách színház maszkmesterét vallom.
Hálás vagyok a sorsnak gazdag munkaéletemért." Válogatás televíziós műsoraiból: Színházi produkcióiból: Díjak, kitüntetései:
Forrás: Önvallomás, ISIS |