![]() |
|||||
|
|||||
Jurkovics János
újságíró, szerkesztő, stúdióvezető Nyíracsád, 1959. november 20. Tanulmányai:
Munkahelyek:
1984. szeptember 1-jén a Szolnok Megyei
Néplapnál gyakornokként kezdte a szakmát, a kulturális rovatnál
dolgozott. 1985-ben felvették a MÚOSZ Újságíró-iskolájába, a
művelődéspolitika szakra. Másoddiplomáját 1986-ban szerezte,
ekkortól több országos lapban is publikált, pl. az Új Tükör című
kulturális orgánum számos vezető riportot közölt tőle. 1989-ben
a Szolnok Megyei Néplaptól kivált több társával, és
megalapította a Maholnap című rendszerváltozást szorgalmazó
hetilapot, amely 1992 márciusáig működött. (Az újságot két ízben
is főszerkesztőként jegyezte.) Közben - társszerzőkkel - megírta
a Szolnok melletti Tószeg történetét. A könyv 1992-ben jelent
meg. Még ebben az évben rendszeresen külsőzött a Magyar
Televízió Híradójánál. Ezzel egyidejűleg újabb lap alapításában
vett részt. A Telegráfra keresztelt hetilapnak távozásáig
főszerkesztője volt. Riport-dokumentumfilmek: Publikációk: Díjak, kitüntetések:
Forrás: Jurkovics János
|
|||||