|
|||||
Lengyel Tibor
mérnök 1937. szeptember 23. Tanulmányai:
Munkahelye:
Munkába állásától (1958) egészen nyugdíjba vonulásáig (1999) első és egyetlen munkahelyén, az MTV Műszaki Igazgatóságán dolgozott. Karbantartó technikusként kezdte, majd munka mellett villamosmérnöki diplomát szerzett 1967-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen. Mérnök, majd 1974-től csoportvezető mérnökként dolgozott. Második diplomáját szintén a BME-n, (a színes TV szakmérnöki képesítést) 1980-ban szerezte meg. 1982-től osztályvezető helyettes, majd 1985-ben osztályvezető lett. Feladata a közvetítőkocsik videó karbantartása volt. 1972-ben négy hónapot töltött Franciaország-i tanulmányúton az állami televíziónál és a Thomson cégnél, ahol a SECAM színes tv-rendszert tanulmányozhatta. A 80-as évek elején Kerpel Róberttől, az MTV akkori műszaki igazgatójától feladatként megkapta a Bojtár utcai bázison felépítendő kiszolgáló üzem- és szerviz állomás technikai felépítését. Az 1986-ban átadott épületegyüttes a Műszaki Igazgatóság egyik legmodernebb egysége lett, amit az új színes 12-es kocsi beérkezésekor tovább alakították az újabb igények szerint. Az 1982-ben indult a magyar Teletext: a KÉPÚJSÁG indításában két kollégájával: Vozák Lászlóval és Megyeri Gusztávval vett részt. Készített egy olyan „analóg szerkesztő terminált”, amely a teletext dekóder nélküli vevőkészülékeken is láthatóvá tette az új hírműsort. Ez a megoldás két évig szerepelt az adásban. Komoly műszaki kihívás volt a műszakiak számára az 1986-os első FORMA 1 közvetítés, ahol a sok kameraállás miatt több közvetítőkocsi működését kellett egységes rendszerbe foglalni. Ennek megkönnyítésére a következő évi közvetítéshez megtervezte a Mobil Központi Kapcsoló Egységet. Mivel a szűkös valutakeret és műszaki embargó miatt sokszor nem lehetett minden igényelt berendezéshez hozzájutni, a saját mérnöki kreativitása segítségével kellett az eszközöket pótolni. Így több mint tíz berendezést tervezhetett, illetve építhetett meg. Díjak, kitüntetések: Forrás: saját életrajz |
|||||