![]() |
|||||
|
|||||
Málnay Leventerendező, forgatókönyvíró Budapest, 1941. január 5.
Munkahelye:
Huszonegy évesen lett televíziós, évekig volt Zsurzs Éva, Várkonyi Zoltán, Ádám Ottó asszisztense, munkatársa. Keleti Márton tanítványaként 1972-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Ezt követően az Irodalmi- és Drámai Főosztály rendezője lett. Részt vett a Magyar Televízió szakemberképzésében: asszisztenseket, segédoperatőröket, kameramanokat, gyártási szakembereket oktatott. Létrehozta a televízió rendezők Új Múzsa Alapítványát, melynek első életmű díjasa Zsurzs Éva. Tanított a Pázmány Péter Katolikus Egyetem média szakán, valamint színészosztályt vezetett a Shakespeare Színművészeti Akadémián 2000-2003 között. Több mint nyolcvan tévéjátékot, tévéfilmet rendezett. Munkásságában többnyire irodalmi anyagból merít. Számos esetben maga írja a forgatókönyvet is. A Nyitott Könyv és a Világirodalmi Magazin sorozatok rendezője. 1988-ban kinevezték főrendezőnek és vezetője lett a Magyar Televízió Rendezői Irodájának. Ebben a funkciójában sokat tesz az asszisztensek és rendezők munkakörülményeinek javításáért. Számos alkalommal rendez színházban prózai és zenés darabokat egyaránt. Szakonyi Károly így ír róla a pályaképét megrajzoló fotóalbumban: „Málnay Leventétől igazán távol áll a szentimentalizmus és mindenféle lilaság, nála az érzelmeket az emberi konfliktusok elemzése, megértése jelenti, nem elérzékenyül a sorsok láttán és ábrázolása közben, hanem a dolgok végére akar járni.”. Rendezői életművében kiemelten fontos szerepet kapnak a színészek, kedvenc színészeiről is meg lehet ismerni műveit, remek színészvezető, ettől telnek meg forgatókönyvei élettel és váltanak ki katarzist televíziós munkái. Munkáiban a televízió legjobb operatőreivel dolgozott, mint Bornyi Gyula, Czabarka György, Gulyás Buda, Márk Iván, Németh Attila, Zádori Ferenc. Filmográfia: Színházi rendezések: Díjak, kitüntetések:
Forrás: ISIS, Új Filmlexikon, Harminckilenc év a Magyar Televízióban - képeskönyv
|
|||||