![]() |
|||||
|
|||||
Módos Péter
szerkesztő, műsorvezető Budapest, 1939. július 05. - 2021. február 12.
Középiskolai tanulmányainak befejezése után
műszerész szakmát tanult és a szakmájában dolgozott. Korábbi
zenei tanulmányaira tekintettel – a KISZ Budapesti Bizottsága
felkérésére- a Budapesti Ifjúsági Könnyűzenei Klub vezetője
lett. Feladata volt szakmailag, szervezésileg segíteni az akkor
még amatőrnek minősülő zenekarok, előadók tevékenységét.
1966-ban a Magyar Rádió – Komjáthy György fémjelezte – Csak
fiatalok - című műsorának is külső munkatársa lett, mint a műsor
mellett működő klub vezetője. 1967-ben zenei konzultánsa volt az
Ezek a fiatalok - című filmnek. 1968 nyarán, a Magyar Televízió
Művészeti Főosztályán megalakult Könnyűzenei Rovat vezetője,
Bánki László műsorszerkesztőnek hívta meg. Első tévés műsorát
1968 szeptemberében készítette 2+1 - címmel a Tolcsvay Trió,
Szánti Judit és Doleviczényi Miklós közreműködésével, a
műsorvezető Bródy János, a rendező Szitányi András volt. Első
nagyobb munkája az Extázis 7-10-ig című, mozikban is bemutatott
másfél órás dokumentumfilm volt Kovács András rendezésében. 1969
januárjában kezdődött első műsor sorozata a KKK (Könnyűzenét
Kedvelők Klubja), amely havi rendszerességgel a könnyűzene majd’
minden ágával foglalkozott. Az első nagyobb lélegzetű show-t
Koncz Zsuzsával készítette Volt egyszer egy lány címmel
1969-ben. Ezt követte 1970-ben a Metró együttessel, Toldy
Máriával és az akkori Omegával készített önálló produkciók.
1976-tól indult Tánczos Gábor kollégájával közösen szerkesztett
Egymillió fontos hangjegy - című heti negyedórás műsoruk, mely
hét éven át, a szombat esti Híradó előtt az egyik legkedveltebb
műsorrá vált, mivel a legaktuálisabb sikerdalokat mutatta be.
Számos jazzműsort készített többek között: Oscar Petersonnal,
Dizzy Gilespivel, Duke Ellingtonnal, Rhoda Scottal, Szabó
Gáborral, Count Basievel, Dave Brubeckkel, Chick Coreával.
1969-ben kezdődött a Jazzpódium -című sorozata (később: Tele
Jazz Pódium), amely főleg a magyar jazz kiválóságaival
foglalkozott 1997-ig. (Az utolsó negyven részt maga rendezte.)
Számos műsort készített a magyar könnyűzene legjobbjaival:
Kovács Kati, Koncz Zsuzsa, Zalatnay Sarolta, Cserháti Zsuzsa,
Katona Klári, Zorán, Komár László, Aradszky László, Koós János,
Máté Péter, Szécsi Pál, az Omega-, az Illés-, a Metró-, a
Bergendy-, a Hungária-, a V’Moto Rock-, a Fonográf-, a KFT-, az
R-GO-, és a Locomotiv GT együttesek közreműködésével, mely
műsorokat többek között Bednai Nándor, Horváth Ádám, Jancsó
Miklós, Sándor Pál, Szitányi András rendezte. Díjak, kitüntetések:
Forrás: Önéletrajz Módos Péter |
|||||